Nem akarok neveket írni épp ezért lesz egy parancsnok és a többieket pedig tizedeseknek fogom szólítani.
Minden katona életében eljön az idő mikor, már csak a parancsra vár. Várja azt a papírt mi küldetésre kötelezi.
Meg érkezett ez a parancs. A feladat egyszerű. elküldik őket a közel keletre és várostisztogatásokban kell részt venniük. A maroknyi csapat összeszedte a felszerelést és nem telt el 24 óra és már a bevetése területen voltak. A feszült repülőúton szinte hang nélkül utaztak. Senki nem beszélt. Mikor az egyik tizedes a komolyságot és a koncentrációt félretéve. Elkezdett énekelni.
-Mikor fel, száll, a repülő gépem… -erre a többi katona egyből rá figyelt s elmosolyodtak és ők is rázendítettek. Parancsnokuk nem vett részt a jókedvű éneklésben, de nem is akarta őket csöndre utasítani. Gondolta magában, hogy lehet ez az utolsó útjuk had élvezzék ki.
Leszálltak és a parancsnok egyből elutasításra ment ahol megkapta az utasításokat. Egy kis lakótelep szerű városrészt kellett megtisztítaniuk de csak ha nagyon muszáj akkor használjanak fegyvert.
0500 Készülődni kezdtek a katonák, és pár percnyi pakolás után el is indultak. Az idő jó volt kellemes meleg az előzőnapi jókedv már nincs velük, és ezt átvette a komoly céltudatos viselkedés. A tisztogatás eleje nagyon jól ment semmi izgalmas de az idegek pattanásig feszültek. Elértek egy kereszteződéshez ahol hirtelen egy lövés dördült el. Ösztönösen mindegyikőjük fedezékbe futott, majd a környéket kezdték pásztázni a lövész után. Egyik tizedes észrevett egy kilógó puskacsövet az ablakban. Ekkor mint a gépezet beindultak. Az ajtóhoz futottak kinyitották, be egy fénygránátot, majd a robbanás után befutottak és el is kapták a lövészt. Egy kisfiú volt még a szőr az arcán sem kezdett el nőni. Parancsnok nem nagyon érzett szánalmat de egy gyerek az gyerek. Ők a béke hírnökei nem azért jöttek ide, hogy gyerekeket öljenek hanem, hogy békét tartsák meg. Elvették a gyerek fegyverét. Majd elindultak kifelé mikor kiértek az utcára újabb lövések hallatszottak. Most már több helyről lőttek. Ismét fedezékbe vonultak. Ám most a parancsnok kiadta az utasítást a visszavonulásra. Gondolta majd később a légierő kipucolja az egész környéket. A feléjük záporozó golyók száma csak fokozódott és a segítség még nagyon messze volt. Szinte végtelennek tűnt míg odaértek. Gyengén felszerelt páncélzatú egységet küldtek utánuk, amik nem tudtak áthaladni a kereszteződésen gondolván, hogy az ellenségnek biztos vannak RPG fegyverei/vállról indítható rakéta/. Nem volt más lehetőségük át kellett futni az úton és ott tudtak beszállni a járművekbe. A felszerelésnek hála volt náluk füstgránát amiket az útra dobva,kis fedezéket tudtak maguknak csinálni. Elkezdtek szaladni. A parancsnok ott maradt, hogy addig lő, hogy fenntartsa a látszatot. Mikor mindenki átért ő is elindult. Már várták a társai, de az út közepén megtorpant, és összeesett. Találat érte. Nem is akárhol, fejbe lőtték. Azonnal meghalt. Mindenki látta. Úgy esett össze mint egy krumpliszsák. Nem látszott szemében a félelem, nem fájt neki semmi. A tizedesek egyből gondolkodás nélkül kirohantak utána és behúzták az autóba.
1 órával később. Már bent van mindenki a barakkban, oda úton nem beszéltek. Nem bírták elfogadni, hogy meghalt. Ő ki velük volt a kiképzés óta, együtt voltak szinte mindig. Második apjuknak tartották és így kellett meghalnia.
1 héttel később. Mind az öt ember kimenőt kapott, míg elkísérik szeretett parancsnokukat utolsó útjára. A neki járó tisztelettel akarták eltemetni.
Az idő gyönyörű volt, semmi zaj csak a papnak az imáját és az özvegy zokogását lehetett hallani. A tiszteletes befejezte. S ebben a pillanatban eldördült egy sortűz. A családot vígaztalta a pap és a katonák szó nélkül hallgattak. Látszott rajtuk a könnyeikkel küszködnek,de nem tehették meg, hogy sírjanak. Elvégre katonák. Mindenki elment a temetőből ők még mindig ott álltak. Az 5 ember, kik talán jobban szeretik egymást mint saját családjukat. De most elveszítették egy családtagjukat. Nem bírtak elmozdulni. Hosszú órákon keresztül Álltak ott. Ám nem lehetet ott maradni örökké elindultak visszafelé. Egyikük megfordult és mégiscsak könny csordult ki a szeméből, s gombóc volt a torkában de nem is mondott sokat csak ennyit.
Semper Fi! /örök hűség/
VÉGE
Philip
